Vissza a publikációkhoz

HA EGY SIKERES FIATALEMBER OTTHONÁNAK FELÚJÍTÁSÁT FONTOLGATJA, A MEGVALÓSÍTÁS LEGFŐBB AKADÁLYÁT AZ IDŐ HIÁNYA JELENTI. A MINDENNAPI PÖRGÉS, ROHANÁS ÉS A SOK UTAZÁS MELLETT UGYANIS NINCS SE IDEJE, SE ENERGIÁJA A TERVEZGETÉSRE, AZ UTÁNAJÁRÁSOKRA, A KIVITELEZŐKKEL VALÓ TÁRGYALÁSOKRA, EGYÁLTALÁN A LEBONYOLÍTÁS "LEVEZÉNYLÉSÉRE".

Ezért döntött e lakás tulajdonosa, hogy egy erre szakosodott stúdió segítségét kéri új otthona kialakításához. Ideális helyzetben volt a lakberendező, hiszen gyakorlatilag teljesen szabad kezet kapott megbízójától, aki még egyeztetni sem ért rá, ezt a feladatot is inkább édesanyjára bízta. Mindössze annyit kért, hogy új otthona meleg, otthonos, ugyanakkor férfias legyen.

A kényelmi szempontok különös hangsúlyt kaptak. Számára ugyanis az otthon egyet jelent a munka utáni kikapcsolódással. Fontos számára a pezsgőfürdőzés a fürdőszobában vagy a teljes moziélményt nyújtó, projektoros házimozirendszeren való filmnézés a nappaliban. Szerencsére anyagi megkötés nem korlátozta a tervezői fantáziát, így kompro-

misszumokat sem kellett kötni. A belvárosi, új építésű 75 négyzetméteres lakás az alaprajz újraformálása után tökéletesen megfelelt az elvárásoknak és a beépítendő anyagok tekintetében is nyugodtan választhatták a legjobb minőséget. A lakásba lépve egy tágas térbe érkezünk, miután a közlekedőfolyosó falait megszüntették és az előszobából nyíló ajtókat kivették.















Lépcsőzetes kialakítású, kőpanellel dekorált, gipszkartonból épült, fával kombinált bútorok teszik a
nappalit egyedivé és különlegessé.

Jutott a kőből és a fával burkolt falfülkés "pillérből" a sötétbarna plüsskárpitos sarokkanapé mögé is, egységes stílushangulatot teremtve. A világítás besüllyesztésére szolgál a párkányszerű gipszkarton álmennyezet. Ebbe rejtették a hangszórókat, illetve a projektor vetítővásznát is, így a házimozirendszer elengedhetetlen műszaki kellékei cseppet sem zavarják az összképet. Az álmennyezet ugyanakkor a tér eltérő funkciójú

részeinek tagolását is segíti. Az ülőgarnitúra és a dohányzóasztal feletti dobozolás egyfajta gigantikus lámpatestként hat, a falhoz tolt étkezőasztal helyét pedig a kiszélesített párkány jelöli ki. A meleg, meghitt hangulatot erősíti a szép, aranybarna fapadló is, amelynek erezetében a bútorok sötétebb árnyalata köszön vissza. Meghatározó tónusa a nappalinak a diószín. Ilyen lett a modern, egyszerű vonalvezetésű étkezőasztal és a hozzá tartozó négy törtfehér kárpitos étkezőszék vázszerkezete is.

Az előszoba berendezésének része a tükör melletti épített, fával fedett polc, és ez a nappaliban kezdő eleme a tv körüli gipszkartonrendszernek is. A szokványos szekrények és tárolók okozta zsúfoltságérzetet elkerülendő a lakberendező látványos, faburkolattal, illetve palakő panelekkel díszített polcrendszert tervezett. A különböző mélységű, lépcsőzetesen kialakított építmény fiókokkal,

illetve videótartó polccal kialakított alsó részére egy aszimmetrikus megoldású, fával bélelt DVD-, illetve CD-tárolót készítettek. Fával borított teteje lerakófelületként szolgál. Izgalmas megoldás a pillérként ható, fával burkolt könyvespolc, valamint a falfülkés elem, amelyek spotlámpái a hangulatvilágításról is gondoskodnak. A falra függesztett tévékészülék mögött vízszintes sávban befutó kőpanel-dekoráció markánsabbá, férfiasabbá teszi a fától és a fényektől meleg és barátságos hangulatú összeállítást.














Tüzes, mélybordó árnyalat adja meg a wengebútorokkal berendezett, rendhagyó éjjeliszekrény-megoldással kialakított hálószoba karakterét.

A fémes hatású greslapok kontrasztjának és a visszafogottságnak köszönhető az elegáns fürdő férfiassága.

A nappalival egybenyitott konyha színeiben kissé markánsabb, kontrasztosabb, "legénylakásosabb". Itt a szekrények wenge, feketebarna tónusát a világos, törtfehér burkolatokkal ellensúlyozták, kiegészítve a szabadon álló hűtőszekrény, a konyhagépek, a keretes üvegajtók és a fogantyúk inox, illetve alumínium ezüstjével. Ugyancsak férfias lett a fürdőszoba, ahová mind a padlóra, mind az oldalfalakra rozsdás hatású fémes

lapokat választottak, krémszínnel keverve, fémcsíkokkal dekorálva. A csupa üveg, szögletes, tálca nélküli zuhanykabin beépítésével a fürdőszobában – a sötét alapszín ellenére is – a tér nagyobbnak tűnik. Szép a zuhany falát díszítő bambuszhatású csempebetét, amely egzotikus hangulatot kelt a fürdőben. Egyedi tervezésű a nagy, szögletes mosdó alatti szekrény is.

A tükör mögött praktikus pipereszekrény lapul. Mivel a kényelmi szempontok itt is elsődlegesek voltak, nem is lehet azon csodálkozni, hogy a pezsgőfürdős fürdőkádban is lehet a tévénézésnek hódolni. Színvilágában eltér a hálószoba berendezése a lakás többi részétől. Mély burgundivörös vízszintes csíkozású textiltapétájának, ágytakarójának és díszpárnáinak

köszönhetően sokkal színesebb. A futófénnyel ellátott, baldachinszerű beugróval kialakított álmennyezet kijelöli a wengekeretes, egyedi tervezésű franciaágy helyét, ugyanakkor egy kis ünnepélyességet is ad a fekhelynek. Gondosan kidolgozott részletek, meghittség, markáns és férfias anyaghasználat. A végeredmény pedig egy osztályon felüli luxushotel komfortjának megfelelő, minden tekintetben kényeztető és praktikus legénylakás lett.

Lakberendező:
BÁRDÓCZKY ANDREA
Andart Stúdió
Tel.: (30) 952-1042
Internet: www.andart.hu
E-mail: andart@andart.hu

Hidromasszázskád:
WELLIS KFT.
1037 Budapest, III., Bécsi út 250.
Tel.: 430-1103, (70) 930-7062
Fax: 430-1104
1118 Budapest, XI., Budaörsi út 31/C
Tel.: 310-7270, (70) 930-7058
Fax: 310-7271
1148 Budapest, XIV., Kerepesi út 52.
Tel.: 468-3300, (70) 930-7087
Fax: 468-3301
Internet: www.wellis.hu















Vissza a publikációkhoz