
EGY PEST KÖZELI TELEPÜLÉSEN A DOMBTETŐN ÁLL AZ ELEGÁNS, BAUHAUS-UTÁNÉRZETÛ, MODERN ÉPÜLET. NAGYVONALÚSÁGÁVAL ÉS EGYSZERÛSÉGÉVEL KITÛNIK A JAVARÉSZT MEDITERRÁN JELLEGÛ ÉPÍTÉSZETI KÖRNYEZETBŐL. KÖRÖS-KÖRÜL CSODÁS A PANORÁMA, KÖZEL AZ ERDŐ, NÉHA NYULAKAT, ŐZEKET IS LÁTNI A TERASZRÓL.


Az épülettömbök dinamizmusát és szigorú geometriáját hangsúlyozza a burkolat színváltása is. Ehhez a jól tervezett világítási rendszer is hozzájárul.
A belső terek megtervezését profi lakberendező-
stúdióra bízták. őket a tulajdonosok
e magazint tanulmányozva választották
ki.
A főfrontot a barna burkolaton túl két
geometrikus S alakot formáló ablakfelület
határozza meg. Ehhez kapcsolódva már
belépéskor az előtér szintén S alakot formázó
szekrénykéje – amelyet a bejárattal
szemben helyeztek el – az egységességet
jelzi.
Egybefüggő, de be- és kiugrásokkal, falfülkékkel,
áttörésekkel tagolt és mozgalmassá
tett tér a konyha-étkező-nappali. Innen
nem csupán átjárás, de átlátás is van
a teraszra és azon át a zárt térben elhelyezett
uszodára. Az U alakban bútorozott
konyha – bár eleinte kicsinek tűnt a háziasszonynak
– minden igénynek megfelel
beépített gépeivel, karnyújtásnyira lévő
eszközeivel és nagy munkafelületével.

Átlátható és természetes fényben fürdik a többfunkciós konyha-nappali-étkező, amelyet a bútorok logikus elhelyezése tesz praktikussá.


Burkolat- és szintváltás is elkülöníti a modern garnitúrával berendezett étkezőt a belépőtől.

A sarokülőke és a nappali részből az étkezőbe forduló vitrines tálaló teremt kapcsolatot a helyiség különböző funkciójú részei között.
A konyhapult mögötti fal parapetmagasságig
zárt, fölötte azonban nagy átadóablak
nyílik a nappali felé.
A hatalmas üvegfelülettel határolt beugróban
kapott helyet az étkező, amely egybenyitott
a társalgórésszel. Impozáns és
térnövelő hatású az utóbbi fölött meghagyott
dupla belmagasság és a felülvilágítón
át beáramló fény.
A tágasságérzetet a könyvtárat és a pihenőt
magába foglaló galéria üvegkorlátja
is növeli, az egységességet az egybefüggő,
sötétbarna színű egzóta parkettaburkolat
hangsúlyozza. A parketta jól illik a
fehér, illetve natúr színű falakhoz, amelyeket
helyenként visszafogott, elegáns dekorfestés,
másutt természetes kőburkolat
vagy semleges, illetve éppen mutatós színű
és mintájú tapéták tesznek látványossá.
A berendezés modern, illik a ház külsejéhez,
az egyedi tér kívánalmai szerint javarészt
a lakberendező által a helyszínre
tervezett bútorokból áll.
Lila színekkel és fényes, pompás textilekkel intimebb és elegánsabb hatású a szülői háló.

Egyedi bútorok és hűvösebb, fiús színek uralkodnak a kisfiú szobájában, míg a lányszobát narancsra hangolták.
Ilyen egyedi például a geometrikus vonalú
kandallóra rímelő, vele átellenben álló
sarokbútor tálaló-tároló funkcióval, vagy
az előtér határán a kárpitozott ülőke, illetve
a gyerekszobák, a fürdők és a háló beépítései,
valamint a kisebb kiegészítők is.
Az elegáns, kényelmes, modern vonalú
bútorok dán gyártmányúak.
Külön világ a gyerekszobák szárnya,
amelyet előrelátóan nem az emeleti szülői
hálóval egy szinten, hanem a földszinten,
a nappalitól is elkülönítve rendeztek be. Az
iskolás gyerekek nőnek, barátokat fogadnak,
zenét hallgatnak, időbeosztásuk más,
mint a felnőtteké, így nem zavarják egymást.
Ugyancsak a megfelelő elkülönítést
szolgálja, hogy a fiú- és a lányszoba között
helyezkedik el a fürdő. A berendezésük
hosszú távra szól, ezért nem mesefigurás
dekorációjával, hanem derűs, időtálló színekkel
teremtettek itt fiatalos, vidám hangulatot.
Természetes kőburkolatot kapott a letakarható úszómedencével felszerelt beltéri uszoda.
A designszaniterekkel csúcskategóriás lett a fürdőszoba, amelyből élvezhető a panoráma.

A narancsszínű tapéta és függöny a
lányszobában, az egyedi tervezésű bútorok
és kiegészítők kék-zöld árnyalatai a fiúszobában
telitalálatok. A meghatározóan
semleges, monokróm földszinti színvilággal
ellentétben a színek a textilek, tapéták
képviseletében jelennek meg a hálószobában,
ahol a sejtelmes, de megnyugtató,
lilás árnyalatok uralkodnak.
A szülői fürdőszoba csúcskategóriás berendezései,
a gyerekfürdő vidám kék-zöldtürkiz
színvilága és nem utolsósorban az
uszoda természetes kő falburkolatának
földszín és vízkék árnyalatai minőséget
képviselnek megjelenésben, anyaghasználatban
és berendezésben egyaránt.
Modern, a minimálhoz közeli, ám barátságos
a ház kívül-belül. A belső tér élhető
és befogadó, amely a mindennapi élet és
a családi lét változó igényeit rugalmasan ki
tudja elégíteni.SCHOLTZ GÁBOR
E-Invest Kft.
2110 Veresegyház, Szadai út 11.
Tel.: (20) 220-3101
Fax: (28) 389-101
Internet: www.kulcsrakeszhaz.hu
Lakberendező:
BÁRDÓCZKY ANDREAAndart Lakberendezés
1137 Budapest, XIII., Újpesti rakpart 5.
Tel.: (30) 952-1042
Internet: www.andart.hu
E-mail: andart@andart.hu
ProKoncept építési rendszer:
EPS NEO ZRT.
1146 Budapest, XIV., Hermina út 17.
Tel.: 471-9999, fax: 471-9137
Internet: www.prokoncept.hu
E-mail: info@prokoncept.hu
Kivitelezés:
2KOP KFT.
1223 Budapest, XXII., Szabadkai út 20-22.
Tel.: (30) 921-5067, fax: (23) 452-905
Internet: www.2kop.hu
E-mail: 2kop@2kop.hu
Külsõ nyílászáró:
INTERNORM ABLAK KFT.
2045 Törökbálint, FSD park 2.
Tel.: (23) 531-290, fax: (23) 531-299
Internet: www.internorm.hu
E-mail: internorm@internorm.hu
Úszómedence és medencegépészet:
RELAXPOOL KFT.
2100 Gödöllő, Kossuth Lajos u. 32/3.
Tel.: (20) 9421-777
Internet: www.medencetechnika.hu
Email: relaxpool@invitel.hu
Roletta, uszodaárnyékolás:
SOLART ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA
6000 Kecskemét, Kőhíd u. 10.
Tel.: (76) 499-000
E-mail: solart@microsystem.hu
Konyhabútor:
NOBILIA KONYHASTÚDIÓ
1036 Budapest, III., Perc u. 6.
Tel.: 439-0325, (30) 743-5624, (30) 507-6376
Internet: www.nobiliakonyhastudio.hu
E-mail: info@nobiliakonyhastudio.hu
Épületgépészet, hővisszanyerős szellőztetés:
LABARO KFT.
6772 Deszk, Tömörkény u. 18.
Tel.: (30) 978-8355, fax: (62) 644-340
Internet: www.labaro.hu
E-mail: labaro@t-online.hu
Kandalló:
FIRE STORE KFT.
2045 Törökbálint, Raktárvárosi út 1. (Depo)
Tel.: (23) 418-157, (30) 289-9556
Internet: www.kandalloepites.hu
E-mail: info@kandalloepites.hu